| |
Damaszt kisasszony éppen fuvolaóráról érkezett haza, ahol aznap elájult, mert megint túl szorosra húzta a fűzőjét, és nem kapott levegőt. A szégyen és harag perzselő keveréke égett a lépében, amikor fekete hajfürtjei otthonának ajtófélfáját súrolták, és elhatározta, hogy ezüstszínű fuvoláját, ami háromnegyed órával azelőtt csörrenve hullott a zenetanárnő szobájának vörös márványpadlójára elgyengült kezeiből, aznap este a ház rideg sarkához csapva töri darabokra. Ám amikor a szalonba lépett, anyja, Almafa úrnő fogadta összepréselt ajkakkal és feketésbíbor ruhában, tenyerén egy kis cinke feküdt, lányának legutóbbi áldozata. Damaszt bensejében zokogó patakok bugyogtak elő a látványtól, mert a nap eseményei után már nemigen tudta visszafogni érzékenyebb jellemét. - Mi történt? - kérdezte Almafa úrnő fojtott, fátyolos hangon. - Sápadt vagy…és zihálsz.
- Hazafelé úton kutyák vettek üldözőbe - hazudott nyugalmát visszanyerve Damaszt, és a lépcső felé indult, ami az emeletre vezetett. Almafa úrnő szigorúan nézett utána, de a cinkét már nem hánytorgatta fel, inkább óvatosan egy kék vázába csúsztatta, amit másnap el akart ajándékozni. A lány fuvoláját hasához szorítva perdült meg, és újból a lépcső felé tartott, és még akkor sem állt meg, amikor Almafa úrnő hirtelen megtette megdöbbentő bejelentését: - Este összejövetelt rendezünk, úgyhogy öltözz fel szépen.
Két okból is különös volt, amit mondott: egyrészt azért, mert Damaszt szándékosan szinte mindig csak a meggypiros ruháját vette fel, és teljesen felesleges volt arra kérni, hogy tegyen másként; másrészt azért, mert Almafa úrnő egészen idáig soha, de soha nem rendezett semmiféle összejövetelt. Személyisége, amely a jeges és kegyetlen novemberre emlékeztetett, s fáradt egykedvűséggel és könyörtelen szigorral törte derékba többek között saját lánya lelki fejlődését, teljességgel alkalmatlanná tette az efféle dolgokra, nem beszélve szándékos megjegyzéseiről és tulajdonságaival ellenkező, néha-néha előtörő ellágyulásairól, amit viszont még nagyobb igyekezettel próbált elrejteni egyébként nem színlelt merevségének és hűvösségének páncélja mögé. Kémlelőlyukat épített a szalon falába, és minden látogatóját először onnan figyelte meg.
Az összejövetel előkészítésének oroszlánrészét Réka, a halovány kis szobalány végezte, gyakran ok nélkül halkan sírdogálva munka közben, és bár senki nem nézte volna ki belőle, de mindenütt ottlévő, törékeny és gyenge fénysugár-jellegével pompásan végezte a dolgát, kitűnően összeszervezve mindent, ami Almafa úrnő metsző szelekkel összefonódó agytekervényeiben megfogant a rendezvénnyel kapcsolatban. Az úrnő gyakran figyelte Réka munkáját a kémlelőlyukon keresztül, vagy akár fáradt .tekintettel a lépcső tetején állva.
Amikor fél hétkor minden készen állt és Almafa úrnő egy kicsiny opálkövet adott a hajából Rékának jutalmul a jól végzett munkáért, a szobalány azonnal a zöldellő körtebefőttek közé rohant, és csendesen sírva roskadt a kamra hideg padlójára. Miért kell a halovány szobalánynak minden különösebb ok nélkül örökké az egereket itatnia? Ezt a kérdést Almafa úrnő egyszer feltette a vacsorázó Damasztnak, aki fekete szemeiben csillogó |
|